Piros Pünkösd: hivatás és küldetés

„Amikor Pünkösdre gondolunk, az örömre gondolunk. Pirosba öltözünk, nemcsak a keresztény szertartás vezetője, hanem sokszor az ünneplő hívek is: vékony piros sálak, piros szoknya, piros ékszerek. 

A személyes szinten azt éljük meg ilyenkor, hogy egy előkészület beérett, egy befektetett munka elkezdett gyümölcsöt hozni, fölvirrad valaminek a napja. Sokunk a pünkösdi ünnepkör idején bérmálkozott, konfirmált, több hónapos hittani fölkészülés után. 

A hitre is az igaz, ami oly sok minden másra: csak amellett lehet elköteleződni, amit megismertünk: kívül és belül, alul és fölül.

Kössük ezeket az érzeteket most a kereszténység vallási lendületéhez. Mit is ünneplünk Pünkösdkor? Az igényes krisztuskövető az ünnep jelenségében rétegeket ismer föl, amelyeket külön-külön és együtt is átélni igyekszik.

Nincs vallási ünnep, amely valamiképpen föl ne venné az esztendő ütemét, az ezen a bolygón és ilyen messze a Naptól pont ennyi napból álló évnek a lüktetését, a Logoszhoz idomuló logikáját.

A Pünkösd alaprétege egy tavaszvégi-nyáreleji örömfelfakadás: amit az év átellenes részén elültettünk, amibe azóta is munkát és imádságot fektettünk, ami a sötétség és hideg idején is hordozta a reményünket, most egy csapásra teremni kezd. Nemcsak virág van többé, hanem megjelenik a gyümölcs is.”